84. fond Deme László iratai

Farkas Sándor (1895- ) újságíró, lapszerkesztő, kiadó, - egyeben között - a "Magyar Értesítő" című protestáns egyházi kőnyomatosnak szerkesztője és kiadója. A Zsinati Levéltárban őrzött iratanyagának nagy része a kőnyomatosának lapja, levelezés, valamint protestáns egyházi tartalmú újságcikkek. Az iratanyag rendezetlen. Bottyán János közvetítésével került a Zsinati Levéltár őrzésébe.

1.

83. fond Bethlen hagyaték

Gróf Bethlen István (Gernyeszeg 1874. okt.8.-Szovjetunió 1946) miniszterelnök, a Horthy - rendszer vezető politikusa. Erdélyi nagybirtokos családból származott.

Iskolái: budapesti egyetemen jogot, Magyaróváron mezőgazdasági akadémiát végzett. Az MTA-tagja 1928-1945 között.

1901-től 1903-ig szabadelvű párti, 1904-től 1913-ig függetlenségi párti, 1913-tól 1918-ig alkotmánypárti képviselő. Az ellenforradalmi Nemzeti Egyesülés Pártja az Ő kezdeményezésére 1919 februárjában jött létre.

81. fond. VIRÁGH SÁNDOR HAGYATÉKA

Virágh Sándor lelkipásztor 1908. december 5-én Pécsett született és 1964.augusztus 12-én hunyt el. Budapesten végezte el a Theologiát, majd Montpellierben volt ösztöndíjas. Missziói lelkipásztor volt 1932-49. között, s szolgált a Magyar Református Külmissziói Szövetségben. 1949-1953-ig konventi lelkipásztor, 1953-61-ig hajdúnánási, Diósgyőr-vasgyári, budafoki lelkipásztor. Nyugdíjazásáig 1956-59-ig esperes, konventi pót, majd rendes tag, missziói, tanulmányi, közalapi bizottsági tag. Komoly tanulmányokat irt az Újszövetséghez, megalkotta

77. fond. Dr. Papp Gyula és Papp Gyula hagyatéka

Papp Gyula 1888-ban Nagyenyeden született és itt szerzett érettségi bizonyítványt 1906-ban, a Bethlen Kollégiumban. Jogi diplomáját a Budapesti Királyi Magyar Egyetemen 1910-ben kapta meg, s 1914-ben lett jogi doktor. Volt közigazgatási gyakornok, majd szolgabíró Székelyudvarhelyen, az Országos Központi Hitelszövetkezet revizora (Bp. Nádor u.), Budapest Székesfőváros Árvaszékének kereskedelmi könyvszakértője, majd a Baár-Madas Református Gimnázium gondnoka.

76/b. fond. Kálvinista Politikai Szövetség iratai 1919-1921

A Kálvinista Politikai Szövetség 1920. február 2-án alakult meg Budapesten Szilassy Aladár elnök, Somogyi Lajos ügyvéd társelnök és Sebestyén Jenő főtitkár vezetésével. Ennek a Szövetségnek a gyökerei a holland kuyperiánus történelmi kálvinizmusra vezethetők vissza. Célja: -a magyar református nép politikai nevelése, a kálvinizmusból folyó speciális keresztyén politikai elvek népszerűsítése - és a magyar reformátusság keresztyén alapon való politikai szervezése-. 1921-ben megszűnt a szövetség.

0,003 fm

Copyright © 2024 zsinatileveltar.hu. Minden jog fenntartva.