80. fond Bottyán János adattára

Dr. Bottyán János (Belényes 1911-Bp. 1984. febr. 22.) református lelkész, a Református Egyház című lapnak és a Confessiónak a felelős szerkesztője, a Budapesti Teológiai Akadémia díszdoktora, egyházmegyei tanácsbíró.

Iskoláit szülővárosában kezdte a román nyelvű gimnáziumban, majd Nagyszalontán folytatta, s végül Debrecenben fejezte be. Teológiát 1931-1935 között Debrecenben tanult. Lelkészi vizsgája után 1935-ben a Bielefeld melletti Bethel Intézetben dolgozott nyolc hónapig diakónusként, emellett három hónapig a Kandidaten Konvict tagjaként fejlesztette teológiai ismereteit. 1936 őszétől a Tiszántúl több gyülekezetében volt segédlelkész (Sáp, Körösnagyharsány, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Magyarhomorog, Okány, Baktalórántháza). 1940 tavaszától az egyházi sajtó munkatársa, az egyházi riportírás műfajának megteremtője, majd több lap szerkesztője (Református Jövő, Új Magyar Asszony, Élet és Jövő, Református Egyház, Református Híradó) lett. 1945-től konventi missziói lelkész, előbb az Országos Református Nőszövetség, majd az Egyetemes Konventi Iroda, később a Zsinati Iroda kötelékében lett a Református Egyház hivatalos lap és a Confessio folyóirat szerkesztője. Két éven át vezette feleségével az őrszentmiklósi otthont. Széleskörű szerkesztői munkája mellett három önálló könyv szerzője és több egyházi kiadvány társszerkesztője. (Rombadöntött és felépített templomaink, Hitünk hősei, A magyar Biblia évszázadai ). Nagyon értékes az évtizedeken keresztül gyűjtött egyházi eseményeket bemutató fényképarchívuma.

1.

doboz

Gyülekezetek

A

2.

doboz

Gyülekezetek

Ba-Bá

3.

doboz

Gyülekezetek

Be-Bő

4.

doboz

Gyülekezetek

Budapest A-K

5.

doboz

Gyülekezetek

Budapest M-Z

6.

doboz

Gyülekezetek

Br-Cs

7.

doboz

Gyülekezetek

Da-Du

8.

doboz

Gyülekezetek

E

9.

doboz

Gyülekezetek

Fa-Gu

10.

doboz

Gyülekezetek

Gy

11.

doboz

Gyülekezetek

Ha-Hé

12.

doboz

Gyülekezetek

H-J

13.

doboz

Gyülekezetek

Ka

14.

doboz

Gyülekezetek

Ke-Ki

15.

doboz

Gyülekezetek

Ko-Kü

16.

doboz

Gyülekezetek

L

17.

doboz

Gyülekezetek

Ma

18.

doboz

Gyülekezetek

Me-Mir

19.

doboz

Gyülekezetek

Mis-Mu

20.

doboz

Gyülekezetek

Na

21.

doboz

Gyülekezetek

Ne-Ny

22.

doboz

Gyülekezetek

O_Ő

23.

doboz

Gyülekezetek

Pa-Pá

24.

doboz

Gyülekezetek

Pe-Pü

25.

doboz

Gyülekezetek

R-Sar

26.

doboz

Gyülekezetek

Sár-Si

27.

doboz

Gyülekezetek

So-Sza

28.

doboz

Gyülekezetek

Sza-Sze

29.

doboz

Gyülekezetek

Sze-Szü

30.

doboz

Gyülekezetek

T

31.

doboz

Gyülekezetek

U-Vi

32.

doboz

Gyülekezetek

Vo-Z

33.

doboz

Gyülekezetek

Debrecen

34.

doboz

Gyülekezetek

Erdély

35.

doboz

Vegyes

A

36.

doboz

Vegyes

B

37.

doboz

Vegyes

C-D

38.

doboz

Vegyes

E

39.

doboz

Vegyes

F-Gy

40.

doboz

Vegyes

H-I

41.

doboz

Vegyes

J-L

42.

doboz

Vegyes

M

43.

doboz

Vegyes

N-P

44.

doboz

Vegyes

Q-Sz

45.

doboz

Vegyes

T-Zs

46.

doboz

Fényképek

47.

doboz

Fényképek

48.

doboz

Kéziratok

49.

doboz

Bottyán János méltatása