1899-ben kezdte működését az iszákosmentő misszió. Központja 1914. novemberéig Budapesten, a VI. ker. Felső erdősor u. 6. alatt volt. 1918-ban 27 csoportja volt az országban 1008 taggal. Kiadványaik a Remény c. lap majd a Ne csüggedj el c. újság és néhány traktátus.
A Kék Kereszt Egyesületet 1877-ben Louis Lucien Rochat svájci református lelkész alapította. 1887-ben tizenkét ország csatlakozott hozzá és megalakult a Nemzetközi Kék Kereszt Szövetség. Magyarországon 1896-ban jött létre és a háború utáni évekig működött. Az egylet célja az volt, hogy az alkoholban szenvedő betegeknek a gyógyítását Isten igéje által végezzék. Vezetői és tagjai között neves egyházi személyek voltak, mint például: dr. Bieberauer Tivadar és fia Richárd, dr. Kecskeméti István, dr. Kovács J. István, dr. Deák János, Kristóf Domokos. Ifjúsági szövetségük és folyóiratuk is volt.
A Református Iszákosmentő Misszió jelenlegi szervezettségében nem tagja ennek a közösségnek, de célkitűzései és munkamódszere sok mindenben azonos a kék keresztesekével.
Ismeretterjesztő füzetek
1. | doboz | 1. | Alapelveink és az Isten Igéje | é.n. |
|
| 2. | Vasúti szolgálat és a szeszes italok élvezete | é.n. |
|
| 3. | A szeszes italoktól való tartózkodás | é.n. |
|
| 4. | Vasúti tisztviselők és az alkohol kérdés | é.n. |
Évkönyv
|
| 5. | Jahrbuch des Blauen Kreutzes. XXII. Bericht | 1913 |
Meghívók
|
| 6. | Meghívó a 25 éves emlékünnepélyre | 1932 |
|
| 7. | A Kékkereszt alapszabályai | 1904 |
|
| 8. | Ne csüggedj el! | É.n. |
|
| 9. | A gerenda hátha a te szemedben van | 1919 |
|
| 10. | Unter den Blauen Kreutz | é.n. |