Jelenlegi hely

Ravasz László és a zsidómentés

Horváth Erzsébet

 

Ravasz László életpályájának megítélésében komoly szerepet játszott és játszik a zsidósághoz való viszonyulása. Tény, Ravasz Lászlót 1945-ben a háború befejezése után igazolták, tehát nem tartozik a háborús bűnösök közé.

Ravasz László[1] (1882-1975) zsidómentő munkáját a történelmi események bemutatásával, értékelésével kívánom megtenni, úgy is, mint lelkész, levéltáros, egyháztörténész.

Ravasz László a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke 1921-tól 1948-ig és a tárgyalt korszakban a Magyarországi Református Egyház (a későbbiekben: MRE) Konventjének (1937-1948) és Zsinatának lelkészi elnöke, valamint 1936-1948-ig az Országos Református Lelkész Egyesület elnöke (a későbbiekben: ORLE) is volt. A MRE Zsinatának elnökeként volt a Felsőház tagja 1944-ig. Valóban megszavazta az első zsidótörvényt 1938-ban, valamint a második zsidótörvényt 1939-ben. Az első zsidótörvényt a Felsőház minden egyházi tagja is megszavazta, melynek körülményeivel több történész foglalkozott, és értékelte a főpásztorok döntéseinek okát s az értékelés nem kedvezőtlen. A törvényhozás okai közé sorolták az Anschluss-t /1938/, Ausztria német megszállását és a zsidóság számarányához képest nagymérvű szereplését főleg az ország gazdasági, kulturális, és művészeti életében. Református részről Bereczky Albert az 1945-ben megjelent munkájában a következőképpen szól a törvény céljáról, mely szerinte a zsidókérdés kiéleződésének elkerülése és az antiszemitizmus leszerelése volt.” [2]

A második zsidótörvény tárgyalásakor Ravasz László kifogásokat emelt a törvény ellen, de a hosszú tárgyalások után mégis megszavazta azt, mivel választások előtt álltak és már folyt a nemzeti szocialista izgatás és várható volt a szélsőjobboldali erők tömeges bekerülése a parlamentbe. A tét nagy volt. Amennyiben nem fogadja el a Felsőház a törvényt, akkor ez Teleki Pál miniszterelnök megbuktatását jelenthette volna, és az Alsóház saját szavazatai alapján keresztül vitte volna a törvény elfogadását. Maga Teleki Pál személyesen beszélt erről a veszélyről Ravasz Lászlóval és a többi egyházi vezetővel. Ravasz 1960-ban tanulmányt írt a zsidókérdésről s belátta mind az ő, mind a Felsőház hibáját, még akkor is, ha döntésükkel időt nyertek, ’késleltették’ Magyarország német megszállását. A püspök a ’Válogatott írások’ című munkájában kritikusan és reálisan szögezi le: „tragikai vétség: nem vállaltuk a felelősséget a törvényjavaslat és a kormány megbuktatásáért … Ha mi közvetlenül a választások előtt megbuktatjuk a nemes gondolkozású, emberséges és mérsékelt Teleki Pált, olyan számban jő be a legszélsőbb jobboldal, hogy kivehetik a hatalmat a kormányzó kezéből. Akkor pedig ott lettünk volna, ahová csak öt év múlva, 1944. március 19-én jutottunk el.”[3]

 

A továbbiakban részletesen kívánom bemutatni a Magyarországi Református Egyház lelkészi vezetőjének, Ravasz püspök úrnak tiltakozásait a zsidóság elleni atrocitások miatt és a tevékeny segítségét a zsidóság érdekében.

1. 1939-ben, az Országos Református Lelkészegyesület ceglédi gyűlése - Ravasz László vezetésével – elvetette a Rosenberg-féle fajelméletet, mint pogány és a Szentírás tanításával ellentétes ideológiát.[4]

2. A harmadik zsidótörvény tervezettel élesen szembeszállt, amit az 1941. július 18-án tartott országgyűlési beszéde hitelesen bizonyít. Beszéde végén felolvasta a Magyarországi Református Egyház püspökeinek és főgondnokainak tiltakozó nyilatkozatát, „amelyben e törvény ellen tiltakoznak és érette a felelősséget magukról elhárítják.”[5]A nyilatkozatot Révész Imre[6] püspök fogalmazta meg. Ravasz ezt az ellenállást úgy értékelte, hogy „ezzel a református egyház későre bár, de ország-világ előtt nyíltan szembeszállott a Hitler-féle démonizmussal”[7].

3. 1942-ben országos egyházi tisztségéből adódóan határozta el a Jó Pásztor Missziói Bizottság létrehozását a zsidómentésre. A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje alapította meg a Bizottságot. A Bizottság 1942. október 20-án jött létre az áttért zsidók lelki gondozására és a rászorulók szociális és karitatív megsegítésére. Muraközy Gyula[8] a Konvent missziói előadója lett a Jó Pásztor Missziói Bizottság elnöke, Éliás József[9] pedig a szolgálat vezetője. A Bizottság munkájáról, benne Ravasz szerepéről Szenes Sándor ’Befejezetlen múlt’ c. kötetében elismerően szól, ahol a szerző Éliás Józseffel beszélget. Ravasz nemcsak létrehozója volt ennek a zsidómentő munkának, de anyagilag is támogatta. Ebben a munkában sok református lelkipásztor és egyháztag, diakónus vett részt. A zsidó származású diakónusok a Szálasi uralomig - a Konvent elnöksége közbenjárására –mentességet élveztek a zsidóságra vonatkozó intézkedések alól.[10]  A Jó Pásztor Bizottság tagjai voltak: Bereczky Albert[11], Kádár Imre, Dobos Károly, Nagy Gyula, Borsos Sándor, Dr. Benkó Ferenc ny. államtitkár, dr. Kárpáthy Géza törvényszéki bíró.  A német megszállás után megnövekedett a Jó Pásztor munkája. Sztehlo Gábor[12] evangélikus lelkész is csatlakozott a Jó Pásztorhoz, s létrehozta a Gaudiopoliszt. A lelkészek, diakónusok menleveleket, keresztleveleket, élelmet szereztek a zsidóság mentésére és látogatták az internálótáborokba, munkaszolgálatos századokba kerülteket.

Éliás József református lelkipásztor közli a Jó Pásztor munkájáról, hogy: „1944. október 1-jétől 1945. február 1-jéig összesen kétezren találtak menedéket, oltalmat gyermekotthonainkban: 1580 gyerek és 420 felnőtt.” A tárgyalt időszakban 1 árvaházban, 31 otthonban menekítették a zsidó gyermekeket, várandós anyákat.[13]  Ezen felül lakással, ruhával, pénzzel és menlevéllel segítették a magyarországi zsidókat. [14]Ezt tette a Skót Misszió is, melynek egyik tagját Miss Jane Hainingent ezért a mentő munkájáért a Gestapo Auschwitzba deportálta 1944-ben, ahol 1944. július 17-én meghalt. [15]

Ravasz megbízásából Bereczky Albert, - Bp. Pozsonyi úti lelkipásztor - végezett kiemelkedő zsidómentő munkát, melyben együtt működött Komoly Ottóval[16], a Magyar Cionista Szövetség elnökével és dr. Scher Tibor rabbival, aki a Lónyay Református Gimnázium zsidó diákok vallástanára volt.[17]  

Az ellenállás útján, Soos Géza[18] révén kapta meg Éliás József az Auschwitzi Jegyzőkönyv egy példányát, mely feltehetően 1944 májusában került Magyarországra. A Jó Pásztor titkárnője, Székely Mária fordította le magyar nyelvre és házilag sokszorosították. Ezeket a példányokat juttatták el az egyházak vezetőihez: a római katolikus hercegprímáshoz, Serédi Jusztiniánhoz[19], az evangélikus Raffay Sándorhoz, Ravasz Lászlóhoz és Horthy Istvánnéhoz, valamint Komoly Ottóhoz a Zsidó Szövetség elnökéhez. Komoly Ottónak és a Zsidó Szövetségnek is rendelkezésére állt a zsidókat ért atrocitásról szóló jegyzőkönyv és módjukban lett volna valamit tenni, egyszerűen közölni a tényeket, melyek óvatosságra, cselekvésre késztették volna a hazai zsidóságot. A zsidó vezetők a későbbiekben arra hivatkoztak, hogy azért késlekedtek a Jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatalával, mert el akarták kerülni a pánikkeltést a zsidók között.[20] Soos gondoskodott a jegyzőkönyv nemzetközi megismertetéséről is és az angol nyelvű fordítást Svájcba küldte, melynek további útját nem ismerjük. Vajon kikhez jutott el? Akik olvasták, azok megismerhették a könyörtelen, embertelen valóságot. Ez a jegyzőkönyv felkiáltójel és egyben kérdőjel is volt a világ számára. Borzasztó a tény és ott a kérdés: mit tehetnek ez ellen, van-e módjuk valamit tenni? Felhívás, kihívás, hogy megtalálják-e a módját, hogy megállítsák a zsidók deportálását, gázkamrákban való elégetését. A választ ismerjük. Nem találták meg, a borzalmaknak a II világháború befejezése vetett véget.[21]

                             Soos Géza és Raoul Wallenberg az ellenállásban

Raoul Wallenberg Magyarországra érkezése után (1944. július) már két nappal kereste a kapcsolatot Soos Gézával. Ez egyértelművé teszi, hogy Soos munkáját ismerték a nemzetközi ellenállók, zsidómentők is. Wallenberg nemcsak személyes kapcsolatot, információkat akart, de voltak közös megmozdulásaik. Sajnos a történelmi helyzet miatt nem maradhatott ránk sok dokumentum a zsidómentésről és ezét figyelemre méltó Koncz Lajos tanulmánya, melyben említ egy esetet, amely Budapesten 1944 novemberében történt, amikor az ellenállók megtudták a budapesti rendőrparancsnoktól és a „Diplomata” fedőnevű tagjuktól, - ő Soos Géza volt -, hogy a németek hadifogoly repülősöket és lengyel zsidókat fognak szállítani az Újpesti rakpart érintésével.[22] Az ismert útvonal egy szakaszán 8 ember, köztük egy fiatalasszony és két katona fegyverrel, valamint Raoul Wallenberg és Soos Géza előre eltervezett akciót hajtottak végre, mely eredményeként kiszabadították a foglyokat, 14 személyt. Wallenberg elérte, hogy az akció során elfogott német katonák szabadságáért 1944 decemberében 40 zsidót engedtek szabadon a német megszállók. Közöttük volt 9 külföldről hazánkba menekült zsidó, ill. néhány amerikai és angol katona.[23] Hazánkba menekült zsidó? Igen, mivel biztonságos helynek tűnt hazánk 1944. márc. 19-ig. A budapesti akció hölgy tagja kéziratában olvashatjuk, idézem: ” a „Diplomata” … a legértékesebb, s legveszélyesebb feladatokat végzi…Wallenberg is elmondta, hogy a nagyon veszélyes akciókban segíti őt, higgadtan, bátran… 1944 októberétől már a megsokszorozódott életveszély minden órájában a zsidó emberek életmentésében harcolt Wallenberg akcióiban, mely kiterjedt az országunk területén fogságba került szövetséges katonák… repülősök kimentésére.” [24]

Az MRE Zsinati Levéltára őrzi azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a magyarországi Svéd Vöröskeresztnek Soos Géza 4 budapesti ingatlant ajánlott fel 1944 novemberében, melyek többnyire a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség (későbbiekben SDG) tulajdonában voltak. [25]

A zsidóság mentésében Soos Géza együtt dolgozott Éliás Józseffel, a Jó Pásztor misszióval és a Szent Kereszt Egyesülettel, melyet jól mutat, hogy együtt dolgozták ki 1944-ben a „Sétáltató Bizottság” fedőnevű akciót a budapesti zsidóság védelmére, melyet ismertettek, egyeztettek a zsidó egyház képviselőivel. Megszervezték a főváros zsidók lakta házaiban a hírláncot egy esetleges deportálás esetére, amikor keresztyén fiatalok 2-3 fős csoportja vezette volna ki a nyílt utcákra és terekre a zsidó lakosságot,[26] hogy ne tudják őket úgy összeszedni, mint Kolozsváron, ahol 40 csendőr több ezer zsidót gyűjtött össze családonként lakásaikból. A budapesti akció végrehajtására nem került sor.

1944. december 9-én Soos Géza és Hadnagy Domokos Olaszországba repültek és ekkor Soos magával vitte az ellenállás által összegyűjtött zsidóüldözések-és mentések dokumentumait, fotóit, melyekről a mai napig nem tudjuk, hogy hol vannak, mi történt velük, pedig voltak. [27]

1944-ben, a német megszálláskor a Gestapo kereste Soos Gézát, aki bujdosásra kényszerült és illegalitásba vonult. Soost nem tudta elfogni a Gestapo, mert barátai bújtatták, így Fónyad Dezső monori lelkipásztor, SDG-s munkatársa is, parókiája padlásán.[28] A Gestapótól megmenekült, de 1947-ben sem volt elfogadható személye ellenálló tevékenysége, az igazságért vívott harca miatt. Nemkívánatossá lett jelenléte Magyarországon és 1947-ben megfosztották magyar állampolgárságától. A menekülésében egy ávós százados segítette, akit ő mentett meg a zsidóüldözések során a haláltól.[29]

Nézzük Ravasz László és az MRE lépéseit kronologikusan, melyek a zsidóság megmentését szolgálták 1942 után. 1944 tavaszán Ravasz László volt az első egyházi vezető, aki tiltakozott a zsidókkal való bánásmód miatt.

1944. április 3-án felkereste Jaross Andor belügyminisztert, akinek átadta tiltakozó levelét a zsidóellenes rendszabályok ellen, és mentesítést kért a sárga csillag viselése alól, kiváltképpen az egyházi alkalmazottak számára és egyben kérte egy Keresztyén Zsidó Tanács megalakítását is.[30]  Ez alkalommal kereste fel Ambrózy Gyula kabinetirodai főnököt, akitől megtudta, hogy Horthy kormányzó fogolynak érzi magát és nem helyesli, ami az országban történik.

1944. április 6-án a Református Konvent és az Evangélikus Egyház újabb előterjesztése, tiltakozása Sztójay miniszterelnöknek a mentesítések ügyében, melyben kérték a mentesítettek körének tágítását. Az 1944. áprilisi tiltakozás eredménye lett, hogy megszületett a kormányzói mentesítés, mely érintette a vegyes házasságban élőket – több ezer családot – és az egyházi alkalmazásban lévőket. Először csak a lelkipásztorokat, (Sík Sándor, Éliás József) a diakónusokat és a diakónisszákat mentesítették, majd a tiltakozó egyházi vezetők elérték, hogy később a presbitereket is idesorolták, s így mintegy 20 000 ember mentesült a sárga csillag viselésétől és annak következményeitől.[31]

1944. április 12-én Ravasz a kormányzónál járt, s kérte, hogy a zsidókérdésben ne tegyen semmi olyat, mely később a felelősséget rá, a kormányzóra hárítaná.

1944. április 28-án a kormányzónál volt ismét és beszélt a közelgő veszélyről, mivel hírt kapott Perényi Zsigmondtól az Észak-kelet Magyarországon (Nyíregyháza) történt zsidók összefogásáról, azoknak munkaszolgálatra, Németországba való viteléről. Kérte a kormányzót, hogy akadályozzon meg minden zsidók elleni atrocitást. Ravasz így írt erről a beszélgetésről: „ A kormányzó úr bizonyos ellenérzéssel hallgatta előterjesztésemet, s olyan benyomás maradhatott benne, hogy túlléptem az illetékességemnek a határvonalát. De ez a helyzetből következett, ezt mint kockázatot vállalnom kellett. Erről a beszélgetésről senki más nem tud, csak Perényi Zsigmond és Balogh Jenő.”[32]

1944. május 9-én Ravasz püspök ugyan felkereste Mester Miklóssal a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkárával a miniszterelnököt Sztójayt, és elmondta aggodalmait, de nem volt semmi eredménye.

A miniszterelnök 1944. május 10-én semmitmondó választ adott Ravasz egyik levelére, melyre Ravasz a Konvent elnöksége nevében, 1944. május 17-én írt levelében nemcsak tiltakozott a gettóba küldés ellen, de előrelátóan figyelmeztetette is a miniszterelnököt: „ A zsidóknak minősülő egyének elkülönítésével kapcsolatban kifejezésre kell juttatnunk, hogy magát az elkülönítésnek a tényét a leghatározottabban helytelenítjük, … kérjük Nagyméltóságodat, hogy az ilyen események elkerülésére mindent megtenni s a magyar királyi Kormányról és ezzel az egész magyar nemzetről az azokért járó felelősséget elhárítani méltóztassék.” [33]

E levelének gondolatát vitte tovább, amikor a deportálás ellen emelt szót az 1944. május 19-én kelt levelében, melyet az Egyetemes Konvent nevében írt a miniszterelnöknek, amikor már Ravasz tudott az auschwitzi haláltáborról, és ennek fenyegető veszélyére figyelmeztetette a miniszterelnököt: „Jeleket látunk, amelyek arra mutatnak, mintha az elkülönítés mellett az ország határain kívülre való deportálás is előkészületben állna.” [34]

A Jó Pásztor református és a római katolikus Szent Kereszt Egyesület hatékonyan tudott együtt dolgozni a zsidók megmentésében. Ravasz püspök ezt látva kezdeményezte 1944. június 15-én megírt levelében[35]a hercegprímásnál, hogy működjenek együtt haladéktalanul a zsidóság érdekében: „ …mikor látják a keresztyén egyházak elérkezettnek az időt arra, hogy egy ünnepélyes deklarációval ország és világ előtt tiltakozzanak a zsidókérdés megoldásának jelenleg gyakorolt embertelen módja ellen. A református egyház nézete az, hogy az idő nagyon hamar elkövetkezhet. Mielőtt… egyházunk és a kormány között szakítás következnék be, szükséges még egy komoly figyelmeztetést küldeni a kormányzatnak és benne a tiltakozást is és a feddést… Egy ilyen tiltakozás tervét elkészítettem … másolatának felterjesztésével … tájékoztatjuk a Főméltóságú Kormányzó Urat.” [36]Ennek a tiltakozásnak egy példányát Cavallier József, a Szent Kereszt Egyesület főtitkára juttatta el Serédihez, de a hercegprímás nem válaszolt. Ravasz 1944. november 26-án ismét levélben fordult a hercegprímáshoz, mivel úgy látta, hogy nem lehet tovább halogatni az egyházak közös tiltakozását a zsidóüldözés miatt. Langlet Waldemar, a Svéd Vöröskereszt vezetője vitte el a levelet Esztergomba, s erre sem érkezett válasz. A római katolikusok a külön utat, tiltakozást választották, s a kormánynak is egyszerűbb, hatékonyabb volt külön a római katolikusokkal és külön a protestánsokkal tárgyalnia, s így gyengítette a tiltakozás erejét.

1944. június 23-án, református és evangélikus egyházi vezetők küldöttsége (Balogh Jenő, Radvánszky Albert, Kapy Béla, Bereczky Albert, Muraközy Gyula) viszi a 8 püspök által aláírt levelet, Memorandumot a miniszterelnökhöz, melyet a fentiek értelmében Ravasz fogalmazott. A Memorandumban az egyházi vezetők elítélték a zsidóüldözés, az igazságtalanság bármilyen módját, mert ezek visszaütnek a magyarságra. A Memorandum tényként közli, hogy a zsidó és a keresztyén vallású zsidók vagonokban hagyják el az országot és a végső megsemmisítésbe viszik őket, továbbá határozottan, keresztyén felelősségtudattal fogalmazza meg: „ A zsidókérdés megoldásának a módja, mihelyt az Isten örök törvényeit kihívja, arra kényszerít minket, hogy tiltakozó, elítélő és ugyanakkor könyörgő szavunkat a felelős kormány feje előtt felemeljük. Nem tehetünk máskép … az isteni megbízatásból merítjük jogcímünket…(hogy) kárhoztassunk minden olyan elbánást, amely az emberi méltóságot, az igazságosságot és az irgalmasságot megsérti, s az ártatlanul kiontott vér rettenetes ítéletét idézi népünk fejére…ismételten könyörgünk… vessen véget a kegyetlenkedéseknek.”[37]

A miniszterelnök válasza lehangoló volt, mert tagadta a tényeket, mivel szerinte nem deportálásról van szó, hanem a munkaerőhiány miatt viszik ki a zsidókat Németországba.

Ravasz László püspök 1944. június 25-én fogalmazta meg a református gyülekezetekhez írt körlevelét, [38] mert látta, hogy a Memorandum nem érte el a célját, s ezért nyilvános tiltakozó levelet fogalmazott meg a zsidóság védelmében, melyet szeretett volna elküldeni minden református lelkésznek, hogy olvassák fel a szószékekről.[39] A kormányban tudomást szereztek erről a tiltakozásról és szerették volna megoldani a számukra kényes helyzetet. Ezért még képesek voltak Leányfalura utazni 1944. július 11-én, hogy este 7 órakor, Ravasz László betegágynál megbeszélést tartsanak, ahol a kultuszminiszter Antal István, és államtitkára Mester Miklós, valamint az evangélikus és a református egyház püspökei: Kapi Béla, Révész Imre és Bereczky Albert lelkipásztor voltak jelen. A tanácskozás eredményeként az egyháziak megígérték, hogy nem olvassák fel a tiltakozást, ha a budapesti zsidóság megkímélését, - 250 000 budapesti zsidó deportálását - írásban garantálja az állam és engedélyezi az egyház munkáját a megkeresztelkedett zsidók között. A miniszter ugyan ígéretet tett erre, de azt nem tartotta be, és sikerült megakadályoznia a tiltakozó levelek kézbesítését.

A Szálasi puccs /1944. okt. 15 / után sem adta föl Ravasz. Így vall visszaemlékezésében: „Eleinte még tárgyaltam a Szálasi-kormány miniszterelnökével és kértem Budapest nyílt várossá tételét, a totális kiürítés mellőzését, emberiességet a zsidósággal való bánásmódban, a deportálás megszüntetését, vagyon- és életbiztonságot a zsidók számára.”. [40]

A püspök 1944. december 1-jén Szálasi Ferencnek, a nyilas pártvezérnek, kormányfőnek írott levelében ismét határozottan tiltakozott a zsidók elleni bánásmód miatt, mert: „Ez a bánásmód megcsúfolja Istennek azt az örök törvényét, amely az ellenséggel is emberséges bánásmódra kötelez és nemzetünk fejére idézi az igazságos Isten haragját, sötét foltot ejt a magyar nemzet hírnevére… A Magyarországi Református Egyház nevében, Isten íratlan és írott törvényei, az igazságosság és a nemzet igazi érdekei alapján az utolsó pillanatban is tiltakozom e bánásmód ellen”. [41] Szálasi december 16-án válaszolt és kérte, hogy Ravasz nevezzen meg konkrét eseteket és személyeket.

Ravasz püspök már nem tudott válaszolni erre a levélre, mert menekülnie kellett a nyilasok elfogató parancsa miatt.

Ravasz László püspök élete - határozott és bátor fellépése miatt – 1944 karácsonyán veszélybe került. A nyilasok keresték püspöki hivatalában, a Ráday utcában és Vera leánya lakásán, de nem találták. A püspök karácsonyi prédikációja után kapta meg Szabó Imre esperes üzentét, hogy el kell rejtőznie a nyilasok elől. A püspök gyalog ment el a Lorántffy Kórházba, és ott élte át az ostromot.[42]  

1945 után sok vád érte Ravasz püspököt és a MRE-t az antiszemitizmus miatt, mert úgymond megszavazta a zsidótörvényeket, de a kritika nem lépett tovább, nem akarta meglátni a püspök és a református egyház küzdelmes munkáját a (magyar és lengyel) zsidóság megmentéséért.

Ravasz Lászlónak a magatartása, hozzáállása a zsidóság helyzetéhez hozzájárult, hogy lelkipásztorok, gyülekezetek, hívek, ifjúsági egyesületek menekítettek zsidókat, sőt lengyel menekülteket. A Soli Deo Gloria Diákszövetség részéről a Kálvin tér 8-ban, Budapesten, Szilicén, Szárszón bújtatták a zsidókat és a lengyel menekülteket. Tukka Ilona a Keresztyén Leányok Egyesületének tagja a mentésért a Yad Vasem, a Világ Igaza díjat megkapta 1997-ben, 1998-ban pedig a Magyar Köztársaság Bátorság érdemrendjét.[43]

A Magyar Értesítő 1945. júniusi számában közölte: „Történeti tény, hogy a magyar keresztyénség 1944. július 12-től október 15-ig megakadályozta, hogy a Sztójay kormány a deportálásokat folytassa és fokozza”.[44]

Ezt a tényt erősíti meg a Népszabadság cikke 2004. április 17-én, Együttműködés, túlbuzgóság, közöny címmel, szerzője: Cz.G. „A nyugati nagyhatalmak és a józanabb magyar politikusok, egyházi vezetők (közöttük Bethlen István, Ravasz László) tiltakozására Horthy leállította a deportálásokat, de 1944 októberében, Szálasi Ferenc és a nyilasok hatalomátvétele után folytatódott az eszelős öldöklés.” [45]

                                                      Az egyház bűnbánata

Ravasz László 1945. február 11-i, a háború befejezése előtti Kálvin téren elmondott „Amit vet az ember, azt aratja” című prédikációjában szól először a bűnbánat hangján, arról a bűnbánatról, amely nélkül nem lehet nemzeti megújulás. „Testnek vetett ez a nemzedék, amely megindította a szörnyű világháborút… A testnek vetett az a nemzedék, amelyik legnagyobb történelemformáló erőnek e gyűlöletet vallotta s megkísérelte azt a heródesi gaztettet, hogy népeket, fajtákat gyökerestől kiirtson… Budapesten egész néprétegeket kártékony dúvadakként irtottak, mint valami fertőző sereget gettóba zártak, s nem telt bele pár hónap, Budapesten minden emberi élet tökéletesen bizonytalanná vált… léleknek vetünk… Ennek első lépése a bűnbánat. Addig nincs nemzeti megújulás, mint ahogy nincs egyéni megtérés és kiengesztelődés, míg meg nem valljuk a tékozló fiúval egyenként és közösségben: Atyám, vétkeztem az Ég ellen és Te ellened. Isten és az ember ellen.” [46]

„Ravasz XXIII. és XXIV. püspöki jelentéséből is a bűnbánat és az önkritika hangja szólt: „Az egyházaknak el kell ismerniük, hogy szolgálatuk lehetett volna hatékonyabb, bátrabb, gyökeresebb. Ezért az egyház bűnbánattal tartozik és fogadalommal az élő Istennek, hogy prófétai tisztében hívebben fog eljárni.”[47]   

A szóbeli bűnbánatot tett követte. Ravasz László, mint a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke elrendelte, hogy a kerület minden gyülekezetében 1945. június 4-10. között bűnbánati evangélizációs hetet tartsanak.

Ravasz nem elégedett meg ennyivel és 1945 augusztusában a négy református egyházkerület püspöke közös pásztorlevelet bocsátott ki, melyben állást foglaltak, hogy „Rettenetes visszaélést űztek a keresztyén(ség) szóval.”[48] A Zsinati Tanács 1946. május 9-én tett vallást az egyház bűneiről: „Megvallja bűnét…, elmulasztotta inteni népét és a felsőséget, amikor mindkettő Isten törvényeivel ellenkező útra tért és nem állt ki egész bátran az ártatlanul üldözöttek mellett.”[49] A Magyarországi Református Egyház már 1945-ben megfogalmazta a jövőbeni feladatát:

„Egyházunk… kegyelettel gondol azokra, akiket az üldözés elpusztított; kifejezi azt a hitét, hogy a múltak hibáit kiengesztelni, egy jobb jövő alapjait megvetni csak az emberszeretet alapján, az Evangélium szellemében lehet és felhívja az összes igehirdetőket, tanítókat, pásztorokat és felvigyázókat, hogy a mai időkben különös nyomatékkal hirdessék és tanítsák református keresztyén hitünknek ezt az alapvető igazságát.”[50]

Éliás József visszaemlékezésében találóan értékeli ezt a határozatot: „A konvent elnökségi tanácsa olyan határozatokat hozott, amelyek tulajdonképpen messzebb mentek a bocsánatkérésnél. Kötelezővé tette, hogy az egyház 1200 szószékén minden év adventjének egyik vasárnapján Izrael – nem az állam – legyen az igehirdetés tárgya, s az „elsősorban a zsidó nép iránti feladatokról és kötelességekről szóljon”. Ezeknek a perselypénzét a Jó Pásztor Bizottság folyószámlájára küldték a gyülekezetek… Nagygyűléseket szerveztünk a fővárosban és szinte minden vidéki városban, de a falvakba is eljutottunk. …”Zsidóknak a keresztyénségről – Keresztyéneknek a zsidóságról”. Prominens egyházi vezetők, világi kiválóságok lettek önkéntes, igen nagy hálára késztető szolgatársaink… Volt olyan előadássorozatunk és előadássorozatom, amelynek hallgatósága nem fért el a templomban. A Vas utcában megafonnal kellett az utcai hallgató tömeghez továbbítani (az igehirdetést), Makón közvetlenül a szószékemhez préselődtek a nagy nyomástól a hallgatóim.” [51]

Éliás József, a szem és a fültanú, a szolgatárs így jellemzi Ravasz működését a zsidóság mentésében: „kezdeti passzivitása semmi esetre sem a zsidóellenes intézkedésekkel való egyetértést akarta kifejezni. Ellenkezőleg: passzivitásával és némasággal gondolta kinyilváníthatónak a maga és az egyházi vezetés szembeállását. Az események azonban nem tűrték a keresztyén egyház hallgatását és tétlenségét. Szerintem erre Ravasz László akkor döbbent rá, amikor megkapta az Auschwitzi Jegyzőkönyvet, s amikor május második felétől már a deportálások konkrét hírei is eljutottak hozzá vidéki lelkészek és püspökök jelentéseiből… Ravasz püspök az általa írt Pro memoriában …, amelyet tudomásom szerint 1944 végén, 1945 elején készített, megjegyzi, hogy érezte azt a rendkívüli helyzetet, amely a keresztyén egyházak közös fellépésének hiányából származott, s szerette volna ezt megszüntetni.”[52]  Éliás állításával kapcsolatosan azonban tény, hogy a harmadik zsidótörvény után, melyet Ravasz élesen ellenzett létrehozta a püspök a Jó Pásztor Missziói Bizottságot a zsidók megsegítésére 1942-ben, jóval előbb, mint ahogy az Auschwitzi Jegyzőkönyv Magyarországra került volna. Ravasz aktivitását a zsidómentésben az események hozták magukkal, ahogy azt fentebb részletesen ismertettem.

Ravasz László püspök életében mindenkor jelen volt a keresztyén ember felelősség tudata Isten és ember előtt. Ezért volt olyan erős és határozott mind Ravasz László személyes, mind az egyház bűnbánata, mely meghatározta az 1945 utáni éveket is, amikor a MRE nem szűnt meg a zsidósággal törődni, s így minden év adventjében előadások szóltak „Zsidóknak a keresztyénségről – keresztyéneknek a zsidóságról” központi témában 1948-ig.

Ravasz Lászlónak erős kálvinista küldetéstudata volt. Amíg őt egyháza -Istennek nevében - lelkipásztornak, egyházi vezetőnek tartotta, addig ezt a tisztet megpróbálta maradéktalanul betölteni a szolgálat bármely területén még akkor is, ha betegágyában, vagy menekülve kellett végeznie. Nyugdíjba kényszerítése után is haláláig megmaradt Isten elhívott, engedelmes szolgája és tette, amit tennie kellett Isten dicsőségére.

 

Budapest, 2012-2014.

 

Felhasznált irodalom:

  1. Bereczky Albert, A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen, Bp. 1945.
  2. Szenes Sándor, Befejezetlen múlt, beszélgetések, Bp. 1986.
  3. Ravasz László, Válogatott írások 1945-1968, szerkesztette: Bárczay Gyula, Bern, 1988.
  4. Ravasz László, Emlékezéseim, Bp. 1992.
  5. Ladányi Sándor, A református egyház 1945 után, Sárospatak
  6. Majsai Tamás, Dokumentum, Ravasz László „általános tájékoztató.. Budapesti                                                                     

Negyed 8. 1995/2, „Bíborosok és püspökök…”

  1. Jó Pásztor 1945. június-július havi körlevele, Bp. 1945.
  2. Jó Pásztor elnökségi jelentés 1945. MREZSLEV 15. f. 1.d.
  3. Randolph L. Braham, Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt, 2001. New York, internet, letöltés 2007. május 10.
  4. MRE Zsinati Tanácsa 1946. május 9-i jkve, MREZSLEV. 1. f. 1.d.
  5. Éliás József, The „Good Shepherd” Foundation for Jewish mission of the protestant churches of Hungary, évn. nyomtatvány, 16 o, MREZSLEV, 15.f. 1.d. 
  6.  K. Farkas Klaudia, Zsidótörvények – egy egyházi ember szemével, MEK.OSZK évn. internet, letöltés 2007. május 10.

[1] Ravasz László (1882-1975), 1907-0921 között a gyakorlati teológia tanára a Kolozsvári Református Teológián, 1921-1948 között a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke, Budapest Kálvin téri lelkész 1953-ig, 1937-től a MRE Egyetemes Konventjének és Zsinatának lelkészi elnöke1948-ig, majd 1956. november 1-jétől ismét vezetője lesz 1957 februárjáig. Haláláig Leányfalun élt.

[2] RAVASZ László, Válogatott írások 1945-1968. szerkesztette: Bárczay Gyula, Bern 1988. 357.o.,GERGELY Jenő - IZSÁK Lajos, A huszadik század története, Pannonica, 2000. 167. o., BERECZKY Albert, A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen, Bp. 1945. 7.

[3] RAVASZ, Válogatott, 357.

3. RAVASZ, i.m.

[5] BERECZKY Albert, A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen, Budapest, 1945. Református Traktátus Vállalat, 9.

[6] Révész Imre (1889-1961), 1938-1949 között a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, 1948-ban a MRE Zsinatának és Konventjének lelkészi elnöke 1949-es lemondásáig.

[7] RAVASZ, Válogatott, 35., Korbán II. Budapest, évn. 270-281.

[8] Muraközy Gyula (1892-1961) 1932-ig Kecskeméten lelkész, majd Budapest, Kálvin téren lesz lelkipásztor. 1955-ben nyugdíjazták. 1957-ben rövid ideig vezeti a MRE Konventjét és visszatér Kálvin térre.

[9] Éliás József(1914-1995) 1948-ban embermentő szolgálataiért az International Hebrew Christian Alliance kitüntetéssel ismerte el munkáját. A Rákosi-rendszerben az egyházak, így Éliás missziós tevékenységet is betiltották. 1955-ben szigetszentmiklósi, majd 1958-ban debreceni nagyerdei lelkész lett. 1986-ban a Nyugat-Németországban működő Magyar Református Egyházközösségek Közös Presbitériumi Gyűlése Örökös tiszteletbeli lelkésszé választotta.

[10] Jó Pásztor Bizottság. Elnökségi jelentés, 1945. március 10. 7. o. Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára (MREZSLEV) 15. f. 1.d.

[11] Bereczky Albert (1893-1966) lelkipásztor 1930-tól Budapesten. 1945-46 között kultusz államtitkár, 1948-1958 között a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke, 1949-től a MRE Konventjének, majd 1951-től Zsinatának lelkészi elnöke.

[12] Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész, a Jó Pásztor Missziói Bizottság munkatársaként gyermekotthonok létrehozója, működtetője.

[13] Jó Pásztor körlevél, 1945. június-július. 10. MREZSLEV. 15. f.

[14] 1 500 főnek szereztek menlevelet, BERECZKY, i.m. 41.

[15] SZENES Sándor, Befejezetlen múlt, beszélgetések, Bp. 1986. 76-77., BERECZKY, i.m. 38-40

[16] Komoly Ottó (Bp., 1892. március 26.–Bp., 1945. január 1?) Mérnök, cionista vezető. 1940-től a Magyar Cionista Szövetség elnöke, 1943-tól a Budapesti Mentőbizottság elnöke. Magyarországra menekült szlovák és lengyel zsidóknak életét menti, 1945. január 1-jén a nyilasok elfogják és megölik.

[17] BERECZKY, i.m. 28-30.

[18] Soos Géza (1912-1953) jogász, református lelkipásztor, a Magyar Függetlenségi Mozgalom egyik meghatározó embere, aktívan vett részt az ellenállásban és a zsidók mentésében. Az SDG a II. világháború során, amikor Soos Géza volt az elnöke, nagyon sok zsidón segített, de lengyel, holland és más nemzetiségű üldözötteket is bújtatott mind Budapesten a Kálvin téri, mind a balatonszárszói és a szilicei konferencia központokban, illetve magánlakásokonAz SDG munkatársai közül sokan vettek részt az ellenállási mozgalomban, így Bognár István alelnök és Vatai László, akit pedig elfogtak és több hétig kínozták a Gestapo börtönében.

Horváth Erzsébet, Soos Géza 1912-2012, „ a hitet megtartottam”, Budapest, 2012, Alföldi Nyomda, 13.

[19] Serédi Jusztinián (1884-1945) egyházjogász, érsek, bíboros, a magyar katolikus egyház vezetője 1927 - 1945 között.

[20] A jegyzőkönyvet Soos Géza eljuttatta Török Sándor, a Keresztyén Zsidók Szövetségének alelnöke által Horthy Istvánnéhoz, aki átadta apósának, Horthy Miklós kormányzónak és egy példányt kapott Szent-Iványi Domokos is.

[21] HORVÁTH Erzsébet,. Zsidómentő szolgálat a Magyarországi Református Egyházban, Confessio, 2012. 4. sz. 73-81.

[22] Koncz Lajos, Zsidómentés és nemzeti ellenállás, www.beszelo.c3.hu/cikkek/zsidomentes-es-nemzeti-ellenallas,  letöltés,2012. aug. 10

[23] u.o

[24] u.o.

[25] felajánlott lakások a következők voltak: a VIII. kerületben Vas u. 19, a IX. kerületben a Kálvin tér 8, és a Lónyay u. 36, valamint a IX. kerületben az Üllői út 25.

[26] TÖRÖK Bálint, 1944. MÁRCIUS 19. II. www.magyarszemle.hu/cikk/1944_marcius_19ii, 3. letöltés 2007. 03.

[27] TÖRÖK Bálint, Az olaszországi. küldetés, Magyar Szemle Online, Új folyam XI. 4. Budapest, 2002. augusztus. , KONCZ L. i. m.

[28] Fónyad Dezső leányának, Fónyad Ágnesnek szóbeli visszaemlékezése, 2012. július 25.

[29] KONCZ L. i.m.

[30] Randholph L. BRAHAM, Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt, 2001. internet letöltés, 2007. május 10. 9.

[31] BERECZKY, i.m.13.

[32] u.o. 15-16. Perényi Zsigmond (1870-1946.) politikus, 1933-1946 koronaőr, s így hivatalból a Felsőház tagja, második alelnöke 1939-1943 között, majd elnöke 1943-1944 között, melyről a nyilas hatalomátvétel után mondott le. Balogh Jenő, (1864-1953) jogász 1913-1917 között igazságügy miniszter, 1921-1953 között a Dunántúli Reformárus Egyházkerület főgondnoka, a MRE Zsinatának és Konventjének világi elnöke.

[33] u.o. 14.

[34] RAVASZ, Pro memoria 5-7.

[35] Ravasz László 1944. márc. 9-től májgyulladással, majd sárgaságban fekszik betegen.

[36] BERECZKY, i.m. 18-19.

[37] i.m. 20-21.

[38] RAVASZ, Válogatott, 1. sz. és 12. sz. jegyzet 163-166.o., BERECZKY, i.m. 12-15.o., SZENES, i.m. 57.kk. 61. 98. 109.kk.

[39] A tiltakozó levél tervezetében olvasható: „ Minket Isten arra rendelt, hogy ebben a nemzedékben az Ő örökkévaló Evangéliumát hirdessük, és bizonyságot tegyünk az Ő erkölcsi világrendjének változhatatlan törvényeiről, akár tetszik az embereknek, akár nem. Ebből az isteni megbízatásból merítjük jogcímünket, hogy alázatos és bűnös emberekként, de a hit és engedelmesség szent kötelékében Isten Igéjéről bizonyságot téve, kárhoztassunk minden olyan elbánást, amely az emberi méltóságot, az igazságosságot és az irgalmasságot megsérti és az ártatlanul kiontott vér rettenetes ítéletét idézi népünk fejére… kérve kértük a … Kormányt, vessen véget a kegyetlenkedéseknek… Fájdalommal kell megállapítanunk, hogy könyörgésünk eredményét nem látjuk” BERECZKY, i. m. 22-24. RAVASZ, Válogatott, 360., Révész Imre és Győry Elemér református, valamint Kapi Béla evangélikus püspök tartott ki a fogalmazvány mellett.

[40] u.o. 361.

[41] Magyar Értesítő, Bp. 1945. június 11. 1.

[42] RAVASZ, Válogatott, 168-169., RAVASZ, Emlékezések, 241.

[43] SZENES, i.m. 76-77., BERECZKY, i.m. 38-40.

[44] Magyar Értesítő, 1945. június 11. 1.

[45] Feltehetően C(zene) G(ábor) a szerző.

[46] RAVASZ, Válogatott, 23-27.

[47] U.O. 6.

[48] MREZSLEV 1.f. 1.d., LADÁNYI Sándor, A református egyház 1945 után, 80-82. o., in., A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990, tanulmányok, Sárospatak, 1999.

[49] A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának 1946. május 9-i 310. határozata tartalmazza az idézett szöveget. MREZSLEV, 1. f. 1. d.

[50] MREZSLEV, 1.f. 1. d. 4.8., Szenes, i.m. 89.

[51] SZENES, i.m. 89-90.

[52] .u.o. 66-67.